Mi a fogászati implantáció?

Az implantáció (másnéven fogbeültetés) célja, hogy egy, több vagy teljes foghiány esetén akár az összes fogat pótolni tudjuk biokompatibilis, vagyis a csontszövethez tökéletesen illeszkedő anyagból (titániumból) készült „műgyökér” állcsontba való beültetésével.

Kedvezőtlen csontkínálat esetén, kisebb csontpótlást követően is biztonsággal beültethetőek implantátumaink, melyek képesek teljes mértékben úgy működni, mint az eredeti foggyökér. Kétféle implantátumrendszerünk közül, amennyiben teljes foghiányról van szó, illetve, ha prémium kategóriájú rendszer részese kíván lenni, akkor csakis a Nobel Biocare implantátumait ajánljuk. Az általunk használt Alpha Bio implantátumok ugyanakkor szintén stabil, hosszan tartó, ugyanakkor költséghatékonyabb megoldást jelenthetnek a pácienseink számára.

Mi a fogbeültetés menete?

Legelőször egy körültekintő állapotfelmérésre és konzultációra van szükség, melynek során a páciens implantálással kapcsolatos tájékoztatása történik. Mindenképpen szükséges egy CT felvételt készíteni, ami alapján látható, hogy milyen az egyén csontszerkezete, illetve meghatározható, hogy milyen típusú és méretű implantátum behelyezése ajánlott.

A beültetést végző szakorvos az összes körülmény figyelembevételével, az előnyök és hátrányok ismertetése után, a pácienssel egyetértésben választja ki a megfelelő implantációs módszert. A műtét helyi érzéstelenítésben, steril környezetben történik. Maga a beavatkozás ugyan rövid ideig tart, de a szigorú protokoll betartása miatt a teljes procedúra egy fog esetén kb. 1-1,5 órát vesz igénybe.A szakorvos ismerteti a műtét utáni teendőket, amiről tájékoztatót is adnunk. Egy héttel később a varratok eltávolítására kerül sor, majd a becsontosodási idő elteltével, ami körülbelül 3-6 hónap, egy ínyformázó csavart helyezünk be, ez a végleges korona tökéletes formája miatt szükséges.A korona implantátumra illesztése egy köztes elem, másnéven felépítmény beiktatásával történik csavaros, vagy ragasztásos technikával. Ez a beavatkozás nem jár semmiféle fájdalommal, ezért érzéstelenítés sem szükséges.

Az implantált fog különös figyelmet érdemel a fogazat tisztántartását tekintve. Naponta legalább egyszer ajánlott a speciálisan ilyen fogakra kialakított eszközök egyikével vagy kombinációjával alaposan megtisztítani azt és annak környezetét. Az implantátumainkra életfogytiglani, az arra készült fogműre 5 év garanciát vállalunk, a garancia feltételeinek betartása (évenkénti kontrollvizsgálat és rendeltetésszerű használat) mellett.

Annak érdekében, hogy látogatásod szuper gyors és hatékony legyen, megpróbáljuk pontosan ütemezni fogorvosaink és higiénikusaink menetrendjét. Csapatunk minden tagja professzionális munkát végez az adott területén. Bízunk benne, hogy bárkihez is kerülsz, elégedett leszel. Ha van egy konkrét fogorvos vagy higiénikus, akit meg akarsz látogatni, hívj minket a +36 20 499 9900 telefonszámon, és mi gondoskodunk róla, hogy Neked is megfelelő időpontot találjunk.

Teljes körű szolgáltatást nyújtó Budapesti fogorvosi stúdiónk számos megelőző, helyreállító és kozmetikai fogászati szolgáltatást kínál.

A tőlünk 30 méterre levő Corvin pláza parokolójában kényelmesen találsz helyet, ahol 1 óra díjmentes.

Készpénzzel, illetve bankkártyával is.

Az alábbi egészségpénztári kártyáddal is fizethetsz:

OTP, Prémium, MedicinaTEMPO, MKB-Pannonia, Allianz Hungária, Dimenzió, Generali, Izys, Vasutas, Vitamin, Életút Egészség- és Önsegélyező Pénztár; Herendi Porcelánmanufaktúra Rt., Új Pillér, Danubius Gyógyüdülők Egészségpénztára, Aranykor Országos Önkéntes Egészségpénztár, AXA Önkéntes Egészségpénztár, Patika Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár

Bizonyos kezeléseket OTP-, MKB- és K&H SZÉP kártyáddal is fizetheted.

smileterminal elerhetoseg