Csontpótlás

Image

Sinus lift, csontpótlás

A csontmennyiség csökkenését okozhatják traumák, daganatok, ciszták, csontbetegségek, de akár foghiány is. A csontpótló műtét általában a mozgó, sorvadt fogak újbóli rögzítésére, illetve az implantátum beültetéshez szükséges csontágy kialakítására, vagy az implantátumot körülvevő csont megerősítésére használható

Hol található az arcüreg, és hogyan zajlik a műtét?

Az arcüreg, a felső állcsontban helyezkedik el, kitölti annak nagy részét. A sinus a kis és nagyőrlő fogak feletti területen helyezkedik el. Az őrlőfogak elvesztését követően a csontszövet sorvad, mivel az adott terület a fogak hiányában nem terhelődik.
A beavatkozáskor néhány milliméterrel megemeljük az arcüreg alsó nyálkahártyáját, az így keletkező rést pedig csontpótló anyaggal töltjük fel.

Mire figyeljünk a sinus lift (csont pótlási) kezelés után?

Mint minden sebészeti beavatkozásnál, így az arcüregemelés után is számolni kell gyógyulási idővel. A kezelt terület, duzzadt kissé fájdalmas lesz, azonban fájdalomcsillapító és antibiotikum szedésével pár nap alatt gyógyulásnak indul, és ezek mellett ugyan úgy élheted a megszokott életed. Fontos viszont kerülnie az orrfújást és a tüsszentést. Ezek ugyanis elmozdíthatják a csontpótló anyagot, vagy akár fel is szakíthatják a beavatkozás közben keletkezett sebet. A szájsebészeti kezelést követő napokban előfordulhat még szájüregi vérzés, valamint orrvérzés is.

Az arcüreg-emelést követő második napon szájsebészeink behívnak Téged kontrollra, ahol megvizsgálják az érintett területet, ellenőrzik, hogy minden a számításoknak megfelelően történt.

A gyógyulási idő átlagosan fél év, ez után kerülhet sor az implantátum beültetésre. Azonban vannak olyan esetek amikor az arcüreg emelés illetve az implantáció is történhet egy időben.

sinus lift, csontpótlás
Image

1082 Budapest, Corvin sétány 1/D. 
Bejárat a Futó utca 44. felől

NYITVATARTÁS


Hétfő péntekig: 9:00-17:00
Szombat-vasárnap: zárva

Image
hu.jpg
de.jpg
en.jpg
Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a teljesebb felhasználói élmény és anonim látogatottsági statisztikák gyűjtése céljából.